kapcsolódó projekt:

helyi média

Sajtóvisszhangok és más megjelenések

Fővárosi önkormányzatok:
koncepciók - érdekek - többesszám a köbön

Indymedia.hu, Benedek Hajnal, 2005. január 10. hétfő.

A kétszintű önkormányzati rendszer ellentmondásai a jelek szerint kezdik végleg ellehetetleníteni a város vezetését. Ennek a helyzetnek a megoldására különböző koncepciók merültek és merülnek fel, ezekről vannak különböző, azokat szinte mind elítélő vélemények, változásra láthatóan szükség van, ami persze csak a parlament kétharmados többségének egyetértése esetén valósulhat meg.

Teljes cikk itt.


Keressük a leg falfirkát

Népszabadság, Bárkay Tamás, 2005. január 25. kedd.

Dinamikusan fejlõdõ fõvárosunk harmadik fõ ékessége - a kutyaszar és kátyúk mellett - az az egymillió hektoliternyi szintetikus festék, amely házaink falait, felül- és aluljáróinkat, hídjainkat, áramszekrényeinket, villamosainkat, buszmegállóinkat, padjainkat, ellopott szobraink talapzatát, védett kútjainkat díszíti, úgynevezett graffiti formájában, nonprofit alapon mûködõ mûvészeknek köszönhetõen, kiknek, miknek se szeri, se száma, de inkább száma se.

A színes tinta, amelyről húsz éve még csak álmodtunk, mint a szabadság afféle amerikás szimbólumáról, mostan ugyanolyan része a városképnek, mint a bazilika kupolája, Gábriel arkangyal az oszlopfőn, az egészségbiztosító palotája az Árpád hídnál vagy a szovjet katona nyoma a Felszabadulási Emlékművön.

Mindemellett úgy gondoljuk, hogy az utcákon valami nagy-nagy verseny zajlik: ki a legjobb a vidéken. Amiből az következik, hogy úgy érezzük, esetleg rögzíthetnénk a verseny aktuális állását, csak mi, csak önöknek, oh nyájas olvasók. Úgy döntöttünk tehát, felkutatjuk a legszebb (értsd: legrondább), legtöbb gondolatot hordozó (értsd: legkreténebb) a környezetéhez leginkább passzoló (például frissen tatarozott barokk templom oldala) freskókat, és közzétesszük e lap hasábjain, valamint internetes oldalán. Ebből aztán majd felállítható lesz valamiféle rangsor.

Mi sokan vagyunk, de nem elegen e nagyszabású értékmentéshez. Ezért olvasóink segítségét kérjük: jártukban-keltükben fotózzák le a fent vázolt feltételeknek leginkább megfelelőnek tartott produkciókat, és a fotókat küldjék el nekünk a budapest@nepszabadsag.hu vagy hagyományosan a Népszabadság postacímére: 1966 Budapest. (A borítékra írják rá: Budapest rovat.) A kérés voltaképpen pályázat: zsűrink a következő hónapban minden héten kiválasztja a leg-leg-nek ítélt rajzról készült képet, ezt bemutatjuk, majd a heti győztesek közül szakavatottan kiválasztjuk a győztesek győzteseit (arany, ezüst, bronz), megörökítőiket pedig megjutalmazzuk.

Magukat a művészeket azonban semmiképpen nem jutalmazzuk meg, úgyhogy hibába is telefonálnak be azzal, hogy kérem, ezt itt a képen én csináltam, ide a juhot. Nekik legyen elég az alkotás öröme: ejsze nincs is annál szebb.


Reggel című napilap, 2004. december 18., szombat


Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot ír ki képzőművészek számára a XVIII. kerületi önkormányzati intézmények, valamint lakótelepi, vagy lakóparki közvetlenül utcával érintkező külső falfelületeit díszítő műalkotások elkészítésére.

A pályázatnak az önkormányzati közintézmény egy nyilvános, építészeti szempontból kitüntetett helye (épületrésze) esztétikai megformálását kell megcéloznia és állandó jellegű művészeti megformálásra kell javaslatot tartalmaznia. A pályázat nagyobb külső falfelületek, nyitott terek (belső, de nem zárt udvarok) falainak díszítését célozza. A pályázaton tervekkel lehet részt venni, de csak erre a pályázatra megtervezett alkotásokat lehet beküldeni, korábban született műveket nem. Kész vagy kivitelezés alatt álló művekkel nem lehet pályázni. Pályázni lehet falfelület díszítésére minden, az időjárás viszontagságait álló képzőművészeti technikával (falfestményekkel, domborművekkel, mozaikkal, fény- és más vetített technikákkal, stb.) készült alkotással. A pályázónak képző- vagy iparművészeti diplomával, vagy szakiskolai végzettséggel, vagy művészeti alap tagsággal kell rendelkeznie. Amennyiben kollektíva pályázik, abban a fenti végzettséggel rendelkező művésznek kell lennie. Egy pályázó, vagy kollektíva legfeljebb három pályázatot nyújthat be. A pályázatnak tartalmazni kell egy olyan nyilatkozatot az érintett közintézménytől, vagy lakóház tulajdonostól, amelyben a mű elkészítését és elhelyezését támogatja. Közintézmény esetén meg kell jelölni, hogy az intézmény milyen önrészt tud biztosítani a kivitelezés költségeihez. A pályázathoz csatolni kell a kivitelezés pontos költségvetését. Előnyben részesülnek az olyan alkotások, amelyek a közintézmény jellegét, a felület helyét, funkcióját figyelembe vevő tartalommal készülnek. Beküldési határidő: 2005. június 30. A kuratórium a kivitelezésre javasolt művekről szakmai zsűri és az adott közintézmény javaslata alapján dönt. A közalapítvány díjakat nem ad ki, hanem a kivitelezés költségeihez hozzájárulást állapít meg. A pályaműveket az alábbi címre kérjük:

„Külső terek” Nagy Gyuláné, 1184 Budapest, Üllői út 400.

Cikk itt.


Víz és metropolisz – Európa Kulturális Fővárosa 2010, Budapest pályázati anyaga az első fordulóra. Részlet a 83. oldalról.

{ A teljes dokumentum letölthettő innen. (pdf) }


NOL, N. Kósa Judit, 1998. szeptember 25. péntek.

Titokzatos torony a Blahán

A közmegegyezés szerint Savoyai Jenő szobra elől nyílik legszebb kilátás Budapestre. Nehéz volna vitatkozni ezzel a nézettel: a várbeli palota elől jó időben ellátni egészen Óbudáig és Csepelig, számba vehetők Pest látnivalói, a Duna hídjai, megcsodálható a zöldellő Margit-sziget.

Vannak azonban olyan helyek is, ahonnan különlegesebb panoráma nyílik a városra. A belső-józsefvárosi, Szigony utcai lakótelep kevéssé attraktív pontházainak felső emeleteiről például teljes szépségében látható a Gellért-hegy, de még a szűk Dob utcából is meg lehet nézni augusztus huszadikán a tűzijátékot. Pazar kilátást kínál a bazilika kupolája, néhány évvel ezelőtt pedig a szerencsésebbek még feljuthattak a Dohány utcai Hungária fürdő tetőteraszára is. Odafent már a csend is meglepte az embert, nem beszélve a lába előtt elterülő városról. Ráláthatott az egymás hegyén-hátán álló százéves bérházak megfeketedett tetőcserepeire, és beleshetett a gangos udvarokba.

A Hungária fürdő - vagy bármely más, kellően magas erzsébetvárosi ház - tetejéről nézelődve az embernek először a tornyok szúrnak szemet. A bazilika kupolája robusztusan tolakodik a képbe nyugaton, kelet felé viszont jóval kecsesebb építményeket látni. A Rózsák terén álló Szent Erzsébet-plébániatemplom két frissen felújított tornya szinte világít, nem messze onnan a New York-palota habos díszei szürkéllenek; még a Rákóczi út és a körút sarkát koronázó bérházak kupolái is a környező háztetők fölé emelkednek. (Az utóbbi évtizedekben a józsefvárosi oldalon álló ház a magasabb: a másiknak, az Erzsébetvárosi Takarékpénztár bérpalotájának csúcsáról a háború óta hiányzik ugyanis a babérkoszorút és kaptárt tartó férfiú hatalmas szobra.)

A legkülönösebb azonban mégis az, hogy a házak fölött nézelődve kitűnik: ott, valahol a Népszínház utca környékén egy szögletes formájú, tagbaszakadt torony is a város fölé emelkedik. Ráadásul, ellentétben a többivel, nem puszta épületdísz, hiszen esténként olykor világítanak a legfelső ablakai. Magasabb, mint a legtöbb környező épület, a nyüzsgő Blaha Lujza téren járva mégsem vonja magára a járókelők tekintetét. Az utcáról nézve rendszerint takarásban van. A jól ismert századfordulós képeken sem látni, csak egyen sikerült felfedeznem: azon, amelyen a mai Köztársaság tér helyén lévő piac ábrázoltatott.

Ha az ember kutatóútra indul a Blaha Lujza tér környékén, hamar megtalálja a keresett tornyot. Ott áll a rövidke Csokonai utcában: ez az utca a határa a hajdani Technológia - ma Bánki Donát Főiskola - a térre és a Népszínház utcára nyíló hatalmas tömbjének. A világos klinkertéglával burkolt épület és a hozzá kapcsolódó titokzatos torony ma már neves üzleti vállalkozásnak ad otthont, históriája azonban jóval regényesebb. Itt volt ugyanis a hajdani Népszínház (majd az épületében ideiglenes jelleggel, ötvenhét éven át működő) Nemzeti Színház jelmez- és díszletraktára, valamint víztornya. Míg az 1965-ben lebontott, s máig siratott teátrumot a bécsi Fellner és Helmer páros tervezte - ez volt a harminchatodik színházuk! -, az utólag létesített épületek már Kauser József rajzai alapján valósultak meg. A víztorony elsősorban tűzrendészeti célokat szolgált, a raktárakból pedig praktikus kis alagúton juthattak át a munkások a színházba. Mesélik, hogy ez utóbbit - amely színház híján jó ideje nem vezetett sehova - csak a körút legutóbbi feldúlásakor szüntették meg végleg.

Az egykori víztoronyban hosszú ideje nincs víz. A toronyban lift fut, tetején tárgyalótermet alakítottak ki. Akik jártak ott, azt mondják: utolérhetetlenül pazar a kilátás.


NOL, N. Kósa Judit, 1998. április 24. péntek.

A Hungária pusztulása

Egy háromnapos, kiadós zuhé elég ahhoz, hogy a bomlás dohos szaga telepedjen rá a Dohány utca belvárosközelibb végére. Aki a múlt hét végén került egyet a Nyár utca felé, végre első kézből szerzett információkat arról, milyen is a légiós regényekben emlegetett miazmás kipárolgás. Nem nagy ügy persze: a Continental Szálló és a Hungária fürdő tömbje már évtizedek óta rothad a város kellős közepén.

Pedig kezdetben szinte megállíthatatlannak látszott a fejlődés. A különösebb kunsztokkal ugyan nem büszkélkedő, de legalább bő vizű Dohány utcai hideg forrásokat először Gamperl András selyemkereskedő hasznosította, kerttel, fürdőszobákkal, "vasas fürdő" néven. Virágzó kis vállalkozását 1897-ben vásárolta meg a Ringer család, s azonnal nagyszabású munkálatokba fogott. A Dohány, a Klauzál, a Wesselényi és Nyár utca által közrefogott hatalmas tömbben először négy gőzfürdőt építettek, majd a Klauzál utcai oldalon megnyitották az úgynevezett Népfürdőt. 1908-ban készült el az ezerötszáz kabinnal, divatosztállyal és büfével kiegészített Dohány utcai uszoda. Akkor már három kút napi harmincezer hektoliter vizét használták fel a fürdőkomplexumban.

Így ment ez egészen 1920-ig, amikor az épülettömb új tulajdonosa, az Ingatlanbank merész vállalkozásba kezdett. A Nyár és a Dohány utca sarkán felépíttette a százhetven szobás Continental Szállót, a hatalmas uszodát pedig - amelynek akkor már túl nagy konkurenciát jelentettek a budai termálfürdők és a komfortosodó polgárlakások - átalakították. Ez lett a nevezetes Kamara mozgó. A Népfürdőt hamarosan bezárták - helyén épült meg a Klauzál utca 6. számú bérház -, de a kádfürdő sem érte meg a húszas évek végét. A Nyár utcai fronton ekkortájt nyitották meg Budapest legnagyobb mosodáját.

A Kamara mozgó az ötvenes években végül színházzá avanzsált: itt működött a Bányász és a Honvéd Színház, a Fővárosi Nagy Varieté, majd a Tarka Színpad. Ezen a néven zárták be végleg 1963-ban.

Akkor egyébként már évek óta haldoklott az épülettömb. Az egykori fürdőkomplexum utolsó darabja 1955-ben csukta be kapuit, s az ötvenes évek végén már beruházási tervet sem készítettek felújítására. Legtovább a Continental Szállóban volt valami mozgás, de 1970 után oda is kizárólag a kezelőként szereplő építési vállalat emberei tették be a lábukat. 1985 áprilisában már csak a pusztulásról tudósíthatott városvédő tévéműsorában Ráday Mihály: akkor verték le a fürdő homlokzatát díszítő mozaikokat.

Ma már csövestanyának is túlságosan leromlott a hajdani fürdő és környéke. Ami éghető volt, elégett, ami fémből készült, az a felvásárlókhoz vándorolt. Üvegtörmelék és szenny borítja a belső terek minden négyzetcentiméterét; kész csoda, hogy a metróépítés óta megemelkedett talajvíztől alámosott, megsüllyedt, gombásodó, szétfagyott és megrongált falak még mindig megadóan állnak helyükön. Éppen negyvenegy év telt el azóta, hogy a Népszabadság így írt a bezárt fürdőről: "Szakemberek véleménye szerint nagyobb beázás esetén könnyen összeomolhat az egész épületrész, és ha most sem kezdik el az építést, könnyen egy nagy halom ázott rom fogja csak jelezni, hogy valaha itt állott a Hungária fürdő."

Az elmúlt négy évben persze sok minden történt a szállót, az egykori színpadot és a hajdani fürdőt magába foglaló három ingatlannal. Több ízben gazdát cserélt, felkerült a fővárosi védettség alatt álló emlékek listájára, kis híján még műemlékké is nyilvánították. Mindez persze nem sokat változtat azon a helyzeten, hogy ma már hiába keresnénk a fürdő art deco homlokzatának díszeit, akárcsak a látványos üvegkupolákat, és a fürdőzőket ábrázoló szobrok is bármelyik pillanatban a Dohány utca kövezetére ájulhatnak.

Elérkezett az utolsó utáni pillanat. A századelő Budapestjének ez a látványos emléke végérvényesen elpusztult. Hogy eldózerolják-e a bűzlő halmot, vagy megvárják, míg magától összedől, pusztán részletkérdés. Ha valaki arra kíváncsi, hogyan festett fénykorában a Hungária fürdő tömbje, ma már legfeljebb annyit tehet, hogy végigjárja a környező házakat: pincéikben, folyosóikon, lakásaikban még rá lehet bukkanni egy-egy részletre, amely töredékesen ugyan, de legalább jelez valamit a dicső múltból.