Az Óv¡s program óv is, fejleszt is, nem konzervál, nem dózerol. Egyelőre még csak gyerekcipőben jár, de idővel egy alulról szerveződő városfejlesztési koncepcióvá növi ki magát. Ez egyszerre jelenti a sok apró folyamat, akció, kezdeményezés stb. útján részben spontán és decentralizáltan, részben tudatosan megvalósítandó városfejlesztést, ezen apró folyamatok összehangolását és azt, hogy ennek a komplex, mégis egységes koncepciónak a forrása, a döntésekkor a mérleg nyelve nem más, mint a városlakó.

Az Óv¡s program olyan különböző, gyakran egymástól távoli, illetve független projektek gyűjteménye, melyek a Horizont Kutató Intézet véleménye szerint egy irányba, Budapest helyes(nek ítélt) városfejlődésének és -fejlesztésének irányába mutatnak.[1] A Horizont Kutató Intézet több más, helyi szervezet és intézmény együttműködésével a programpontok egy részének konceptuális kidolgozására, illetve tényleges vagy részleges megvalósítására vállalkozik; más pontok esetén a városfejlődés folyamatába való beágyazódottság, az egy irányba mutatás okán jelzésértékű hivatkozással párhuzamokra hívja fel a figyelmet.

A könnyebb kezelhetőség érdekében a kezdeményezéseket néhány csoportra osztjuk szét. Értelemszerűen a csoportok közötti átjárásra a lehetőség biztosított, esetenként épp ez a továbbfejlődés a cél, ugyanakkor nem szükségszerű. A Kiscsoport azon projekteket tömöríti, melyek egyelőre vázlatos koncepció formájában vannak meg, illetve irányelveket fogalmaznak meg. A Középső-csoportot azok a programok alkotják, amelyek már kézzelfoghatóbb stádiumban vannak, de még nem elég kidolgozottak ahhoz, hogy a konkrét megvalósítás mezejére lépjenek. A Nagycsoport a megvalósíthatóság illetve megvalósítás küszöbén álló kezdeményezések helye, ahonnan a különböző projektek egy lépéssel kiléphetnek a nagyvilágba, a tárgyalóasztalról az élő terepasztalra, a városba. A negyedik csoport az intézményes kereteken kívüli felnövés (messze nem elvetendő vagy letagadandó) lehetőségét szimbolizálja, ezért az Utcagyerekek megnevezést kapja. Azok a programok kerülnek ebbe a csoportba, melyek nem az intézményes, s így jogi értelemben nem feltétlenül legális utakon próbálják elérni a morálisan helyes(nek ítélt) célokat, s ezáltal önkényességük megbocsátható, netalántán utólag legalizálható. Ezek a programok nem a Horizont Kutató Intézet szervezésében zajló kezdeményezések, a tényleges szervezőik nevük elhallgatását kérő aktivisták, s az Óv¡s program létjogosultságáról, támogatásáról szóló tárgyalások során nem kérjük a különböző szervezetek és intézmények hozzájárulását megvalósításukhoz. Ugyanis ezek az akciók alapelveiket nem szerződésekben rögzítik egy, a külvilágtól hermetikusan elzárt irodahelységben, terepasztalként pedig nem egy életidegen makettet vagy látványtervet használnak, hanem magát a várost. Azért szükséges, hogy az Óv¡s programnak legalábbis jelzésértékű részét képezzék, mert ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy és ahogy a város fejlődik, változik, így a város fejlődéséről, fejlesztéséről gondolkodni csak ezek figyelembevételével lehetséges.

A programtervezet további bővítésére adott a lehetőség, a Horizont Kutató Intézet örömmel fogad és befogad minden olyan ötletet, kezdeményezést, amely nem csupán egy problémát vet fel, hanem annak kezelésére is nyújt alternatívát, értelemszerűen a tőle telhető eszközökkel élve, vagy javaslatot téve mások eszközeinek használatára. A meddő zsörtölődés ideje lejárt.

Fekete lyukak, megoldatlan vagy rosszul kezelt problémák Budapesten

Túl sok üres telek van a városban, a belterületeken is. A tulajdonosaiknak semmiféle kötelezettsége nincs azt illetően, hogy meddig hagyhatja parlagon a telket. Új építésű házak rendszeresen épülnek régi házak helyén, ahelyett, hogy az üres telkeken építkeznének. A régi házak bontásainak és az újak építésének engedélyezésekor az erről döntő hatóságok nem veszik figyelembe – és sajnos nem is tartozik hatáskörükbe –, hogy a városképbe illik-e az új épület, hogy valóban szükséges és hasznos-e, ha a régi házat lebontják. Városképi, műemléki szempontból jelentős házak éveken keresztül állhatnak üresen, mire végül olyannyira leromlik az épület, hogy statikai állapota, valós vagy vélt életveszélyessége miatt bontásra ítélik. Rengeteg hosszútávon üres ház van a fővárosban, míg emberek tízezrei kénytelenek az utcán élni. A köztereket elárasztják a különböző hirdetések, míg a közösségi célokra használható terek visszaszorulnak a falak, ajtók mögé, ráadásul a művészetnek sincs elég tere, se műhelymunkához, se kiállítási, bemutatási célra. Rengeteg olyan műemlék és híres, gyönyörű épület van Budapesten, ami mind a turisták, mind a városlakók előtt zárva vannak, némelyik azért, mert üresen áll, mások pusztán mert a tulajdonosaik nem nyitják meg. Ilyen például a Balett intézet épülete, a Párisi Udvar lépcsőháza és a lélegzetelállító tető, a Kodály körönd négy saroképülete, a Hungária fürdő, a Sajtópalota, a Divatcsarnok, az Úttörő áruház, az Ifjúsági park, a zsidónegyedben rengeteg bizonytalan sorsú épület, többek között a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga és a Gozsdu-udvar. Egy-egy ilyen épület minden egészségesen fejlődő, dinamikusan változó városban van, sőt, kell is hogy legyen, ideiglenesen. Azonban a bizonytalan sorsú, elhagyatott, folyamatosan romló állapotú, jobb sorsa érdemes épületekből (és a helyükön támadt foghíjtelkekből) Budapesten jóval több van a megengedhetőnél, így nem elég az egyes házakra egyedi megoldásokat kidolgozni és kivitelezni, egységes koncepcióra van szükség, sőt, az ingatlanpiac mozgásait befolyásoló jogi közeget illetve az ingatlanprivatizáció gyakorlatát is meg kellene változtatni. Nincs Budapestnek egységes, a legfontosabb szempontok, a helyi igények, a város története alapján átgondolt, elméleti és gyakorlati városrendezési terve, ennek kidolgozását egyébként is ellehetetleníti a kétszintű önkormányzati rendszer, amely kiskirályokat nevel pár négyzetkilométer felett uralkodó polgármesterekből, akik hol szövetkeznek, hol kevésbé, ami semmiképp sem tesz jót a város egészként való kezelésének és fejlesztésének. Nincs Budapestnek üzenete, identitása, nincs meghatározva, hogy milyen funkciót töltenek, illetve tölthetnek be az egyes városrészek, főleg a legnagyobb problémákkal küzdő, azok megoldásához túl kevés forrással rendelkező kerületek küszködnek identitásválsággal.

[1] A városfejlődés részének tekintjük mind a várost alkotó élettelen elemek – a járdaszegély kövétől a villamossíneken át a Gresham palotáig –, mind a városhoz szervesen hozzátartozó városlakók tudatos városban élésének, városról való gondolkodásának, a város tudatos használatának fejlődését egyaránt.