kapcsolódó projektek:

tiltott zóna nyitott fotográfiai műhely

tűzfal-projekt

Das Konzeptualisches Opfer (utcaszínjáték)

Kifordított galéria

A Horizont Kutató Intézet egynapos programterve

 Napközben:

 KIFORDÍTOTT GALÉRIA

A kiállító-tér: az utca visszafoglalása

A művészetet (fotók, festmények és más vizuális művészeti alkotások formájában), mint határ- és szabálysértőt KI-ÁLLÍTJUK, ki, a galéria elé, a Képíró utca szűk járdáira, úgy, hogy az jól látható legyen még a Kálvin téren áthaladóknak is. A módszer hasonlít a butikok elé láncolt próbababákhoz, ugyanakkor a ki-állított műveket úgy kell összeállítani, hogy a figyelemfelkeltésre, forgalomnövelésre, tehát üzleti, kereskedelmi célokra használt próbababás megoldás fonákját mutassa – hogy elmegyünk ezek mellett, függetlenül attól, hogy élő, félholt vagy élettelen emberalakok.

A kiállítási tárgyakat őrizetlenül hagynánk az utcán, hogy talált tárgyként bárki hazavihesse, jutalomként, hogy képes volt az utcát többnek látni egy folyosónál az otthonától a munkahelyéig. Az alkotások hátulján ezt taglaló címkét helyeznénk el, ami köszönő levelek írására ösztönözné a tolvajt. Néhány órára az utcára installálnánk egy nappalit és egy utcazenész lemezlovast. Emellett, ha technikailag megoldható, projektoros mozgókép-kivetítés is, valamelyik közeli épület homlokzatára. Előző este kétféle matrica-szériát helyeznénk el a kiállítási köztéren: az egyik kritikai észrevételeket tartalmazna, az illetékes hatóságok telefonszámaival, a másik a fotó- és festménykiállítás témájához ("jelzőtábla, vagy egy szélmalom csontváza") igazodna.

A pontos helyszín kijelölése már csak azért sem érdekes - azon kívül, hogy a helyszín felett rendelkezdők hozzájárulása sem árt a dologhoz -, mivel a kiállítás célja nem egy adott városrész épített környezeti, társadalmi, politikai problematikájának taglalása, leleplezése, hanem egy modellértékű kísérlet létrehozása, amely bemutatja, hogy lehet gondolkodni a környezetünkről, és hogy azt a Horizont Kutató Intézet munkatársai éppenséggel így tesznek. Emellett a kiállítás (piros lap) gesztusa messze nem egyenlő a kispadra küldéssel – azon már jópár más alkalommal túlestünk – hisz ezzel egyúttal reflektorfénybe is állítjuk a kiállított műveket, s magát a művészet fogalmát is. A reflektorfény itt lényegében a reális elérhetőséget jelenti, hogy jóformán bárkinek valós esélye van aznap épp arra járni és épp megtekinteni futólag vagy tüzetesebben a kiállítást (ilyen szempontból mondhatjuk, a látogatók szociológiai értelemben a budapesti lakosságnak megközelítőleg reprezentatív mintáját képezik); és azt, hogy a galéria küszöbét, mint határvonalat, megsemmisítjük. A köztér ténylegesen a köz terévé válik, méghozzá használatba vett tér, hirtelen már nem átutazásra használt alkalmi, pillanatnyi helyszín, de nem is egy állandó, merev állókép, hanem egy, a használat időtartamát tekintve a kettő közé feszülő közeg, egy újabb a Budapesten egyre több helyütt felbukkanó és felismert átmenetileg független zónák1 sorában.

A mozgás-tér: a galéria otthonossá tétele, egyúttal elidegenítése 

A galéria hagyományosan kiállítótérként használt termeit utcai bútorokkal és tárgyakkal rendezzük be, egyszerre otthonossá és nyomasztóvá, idegenné téve azt a látogató számára. A bútorok és tárgyak – a kukától a parkolóórán és padokon át a lámpaoszlopokig – szabadon használhatók, matricázhatók, tag-elhetők. A tárgyak reflektív szemléletét a történeti információkat tartalmazó plakettek segítik. Egy külön erre a célra kitett – nyitott, megtisztított – szemetesből lehet majd elvenni a fellépők, kiállítók – nem csak a HKI – korábbi és aktuális brosúráit, ismertetőit, fanzinjait stb. Az audiovizuális aláfestést Kozminauta különböző utcai zajokból és felvételekből összeállított hanginstallációja és Horváth András rendező-operatőr mozgó-városkép / városi-mozgókép vetítése biztosítja mindehhez. (Valamint a környéken járók megtorpanásai és további alapmoraja a galéria folyamatosan megsemmisülő küszöbén túlról.) Az egyik hagyományos kiállítóteremben zajló vetítés mellett a mozgás-tér hátterét a falon városfotók, illetve azokból összeállított kollázsok adják.

Első lépésként így a közterület határmezsgyéjén ingadozó belvárosi galéria otthonná és otthonossá válik, hisz ismerős, mindennapi tárgyakkal rendezzük be. Otthonos lesz, amennyiben az utca maga is otthonos. Ha az utca azonban hideg, idegen színtér, amin csak észrevétlenül – anélkül, hogy mások észrevennének minket, és anélkül, hogy mi észrevennénk saját környezetünket és azt, hogy benne vagyunk – túlhaladni érdemes, ennyiben, igen, az otthonosságnak épp az ellenkezőjét keltjük a látogatóban. (Aki egyébként épp azáltal, hogy a körülötte lévő tárgyakkal már megannyiszor találkozott, a falakat leszámítva jóformán azonos kontextusban, nem lesz képes éles határt vonni saját maga és az emberi és tárgyi környezet között, ami elméjében – természetesen nem maradandó – zavart kelthet akár a tárgyak használatbavétele előtt / helyett, akár közben, akár utána.) 

HÍD-ZENEGÉP

A néző kivetítőn vagy képernyőn egy híd élő(hatású) képét látja, némi vonalakkal és feliratokkal kiegészítve, mintha egy élő tervrajzot nézne. Amikor egy-egy autó áthalad a kép kijelölt pontjain, különböző hangeffektusokat, ritmusokat, motívumokat indít el ezzel, méretétől és sebességétől függően. A technikai oldalról a kép kontrasztváltozása irányítaná az előre beállított hangokat, egy zenei kompozíció szerint. A kép lehet webkamera élőképe, vagy, ha ez nem megvalósítható, akár előre rögzített felvétel. A kép és a hang összehangolása ideális esetben programozói közreműködést kíván, de playback felvétel esetén megoldható előzetes vágással is. Az utóbbi (statikus) verzióhoz az erőforrások adottak, az előbbi (dinamikus) verzióhoz partner(eke)t keresünk.

A tekerős zenegépben egy pöckökkel telehintett henger forog, mellyel rezonáló fémlapok érintkeznek. A henger forgása közben a pöckök megszólaltatják a fémlapokat. Az autók a zenegép hengerének pöckeihez hasonlóan játszanának a számukra összeállított virtuális hangszeren.

Ha más hangzó programokkal ütközik a zenegép bemutatása és beüzemelése, a kép és a hang képernyőn (televízió, vagy számítógép), fejhallgatókkal lesz megtekinthető és meghallgatható.

A projekt a város egy jellegzetes ritmusának rögzítésére tesz kísérletet, felhasználva, hogy a híd egy olyan forgalmas utca és látványos épület, amely elszigetelten áll a többi utcától és épülettől, így a forgalom szépen megfigyelhető.

Zeneiség-moderátor: kozminauta; hang(alap)anyag: korábbi felvételek és más egyéb hang-felépítmények, emellett a látogatók által benyújtott hangok – szoros összefüggésben, egyfajta vadhajtásaként az Origo-rekonstruációval (részletes koncepciót ld. lentebb); video: maxigas kooperáció; programozás: ?

Este:

Az ezúton megalapozott hangulatot a Gardelanker Zebulon előadása (világpremier!) fokozza. A búgócsigára és füttyel kevert falzett-énekre hangszerelt improvizáció néhány perces, látványos performansz, mely hangosítást igényel. A két búgócsiga – egy fisz-moll tonikai (fisz-a-cisz) és egy fisz-moll szubdomináns/domináns (gisz-h) – egymást kiegészítve (!), egymással váltakozva biztosítják a harmóniai bázist a szólóhoz, melynek külön érdekességét a falzetthang és a fütty által létrehozott harmadik, ún. különbözeti hang adja. 

ORIGO-REKONSTRUÁCIÓ

 

A program záróeseményeként az éjszaka folyamán Kozminauta által moderált Origo-rekonstruáció címet viselő kísérlete szórakoztatja az aktívan résztvevő közönséget. Ennek során a hangok szintjén teszünk kísérletet arra, hogy külön-külön valóságainkban külön-külön életüket élő hangok egymás mellé helyezésével, egymásra rétegződésével, és struktúrákba rendezésével nyugalmi állapotot érjünk el. A kísérlet elsődleges célja: bebizonyítani, hogy az Én, a Te, illetve az Ő által megélt külön-külön valóságok, és érzékelés-helyzetek szükségszerűen építik, fejlesztik, gerjesztik, a megfelelő pontokon erősítik illetve gyengítik egymást, így mindenképpen a nyugalom, valamiféle ősállapot, avagy az Origo szintézise felé törekednek. Ennek érdekében (még a fesztivált megelőzően) felhívást teszünk közé a KIÁLLÍTÁS látogatói felé: kérjük, hozzatok magatokkal minél több, saját külön-életetekből származó hangot! A KIÁLLÍTÁS helyszínén kísérletet teszünk ezen érzékelés-szeletek egymás mellé helyezésére, vagyis az éppen jelen lévő látogatók, valamint a zeneiség-moderátor közös Origo-modelljének megalkotására.

A hangok formátuma: 16 bit, 44100 Hz, wav formátum, CD-lemezre írva.

RÉSZTVEVŐK:

Gardelanker Zebulon – konceptuális- és előadóművész, zeneszerző, író, kutató. Mint az irodalmi, vizuális és akusztikus (neo-)avantgarde lelkes kutatója és művelője, kiváló interpretátora és előadója John Cage és Wassily Kandinsky műveinek. Jelenleg klasszikus zenei tanulmányait végzi. email: lgz(kukac)freemail.hu

Dunajcsik Péter maxigas – főszervező, elméleti szerző. Aktív tevékenységet fejt ki a kutatási területeink mindegyikén, különös tekintettel a fikcióontológiára. A Peter Greenaway Társaság szülőatyja, alapító tagja a Magyarországi James Joyce Társaságnak. Tudományos pályájának építése közben webtervezőként is dolgozik. Web, email: maxigas(kukac)anargeek.net

Kozminauta – DJ, rádiós személyiség. Mint az ambient zene nagykövete a partikon és az éterben, ő felelős a chill-out hangulatért. Jelenleg saját kompozícióin dolgozik; korábban a Tilos és a Fiksz rádió rezidense. Biográfia, web, email: kozminauta(kukac)freemail.hu

Benedek Hajnal – fotográfus és hivatásos városlakó. Web , email: ovis(kukac)index.hu

Ninü /ninue/ - széleskörű érdeklődés alanya és tárgya. Miután feltérképezte a magyar 'underground' parti-színteret, különös lelkesedéssel fordult a posztmodern gondolkodás és szociológia felé, mindeközben megőrizve a zenével és a fizikai mozgással való mélyreható kapcsolatát. Email: ninue(kukac)freemail.hu