utoljára frissítve
2006. július 17.

Óv¡s Blog

Legutóbbi bejegyzés: 2007. május 7.

Huhh. Lassan egy éve, és még mindig nem tudtam napirendre térni felette. Volt egy terv, lett egy hely, lett egy csapat, pillanatok alatt azzá vált, volt egy anyagi háttér, és még az állami elnyomás se állta utunkat! Mi kell még, egy sikeres projekthez?! Ennek töredékéről is csak álmodozni szoktunk! És mi történt? Egyszerűen buták vagyunk!

Persze, önmagában, amire vállalkoztunk, bőven meghaladta például az időbeli kereteinket, de mindez nem számított: úgy tettünk, mintha tényleg egy nagyon sokfunkciós iszonyatosan jó helyet néhány huszonéves építészlány fel tudna építeni egy hét alatt. Nyilván nem, mégis, úgy kellett tenni, mintha, pusztán azért, hogy annyira haladjunk a fizikai munkával, hogy értelme legyen közvetlenül utána és később is folytatni.

Követeld a lehetetlent! --- Nem kérünk, nem követelünk, elvesszük!

Hát igen, csakhogy buták voltunk.
Amikor a Rév8ban kitaláltuk, melyik telekhez is nyúljunk hozzá, és a Dankó utca mellett döntöttünk, Alföldi (vezérigazg.) is mondta, hogy ez egy húzós hely, ki is derült már a terepfelméréskor, hogy az, nem csak az önkényesek és a legális lakók közötti viszályok miatt, de mindenféle egyéb belső konflikt van, volt, és az egész rendszerrel, a helyzetükkel szembeni frusztrációjuk kiélése néhány külföldi építészhallgatón abszolút adekvát volt: a tényleg sok pénzért táborozó építésztanoncok - akik ezt majd beírhatják a CV-jükbe - valóban ahhoz az osztályhoz tartoznak, akiknek az ő jövedelmi helyzetük, anyagi biztonságuk (és egyáltalán, minden szociológiailag relevánsnak tartott rétegző tényező) terén soha a nyomukba se érnek. Ez azt jelenti, hogy még ha nem is gondolkodnak azon ezek az emberek, hogy épp ilyesmi emberek zsákmányolják ki őket, akkor is tisztában vannak (lettek) vele, hogy ők relatíve hozzánk képest szegények és elnyomottak, nem abszolút értékben. És ez el is viselhető talán, egészen amíg nem kell szembesülniük (munkahelyi, iskolai, egyéb intézményi keretek között, vagy a médián át) azzal, hogy másképp is lehet elméletileg élni, csak épp ez a lehetőség pont rájuk nem vonatkozik. Önálló döntéshozói, tehát hatalmi (!) helyzetben levőkként ugyanúgy a gazdagokat és az államot, önkormányzatot látták bennünk, teljesen megalapozottan egyébként. Jóval közelebb vagyunk ugyanisa leggazdagabbakhoz, és a (párt)politikai-állami intézményekhez, mint ők valaha is lesznek.

Nem volt az uralkodó értékek szerint racionális persze, hogy így elzavartak minket, hogy késeléssel fenyegettek, nyerni ugyanis nem nyertek vele semmit, de ugyanúgy nem történt semmi a telken, ami talán nem javított volna nagyban semmin, de mégis, egy picit emberibb környezetben élhetnének. Na ja, de kit érdekelnek a mainsraim értékek, ha egyszer úgyse felelsz meg nekik?!

És hát ez is egy kifejezési formája annak, hogy 'annyira szarban élek, hogy ilyen pitiáner segítségre nincs szükségem, alapvető változásokat akarok, menj a pics*ba a jószándékoddal'. Hát igen.

Az egész helyzet kielemzése egy kis időt és egy nagy adag bátorságot igényelne. Detti részéről a szándékot nem éreztem, legalábbis arra biztos nem, hogy közösen értelmezzük az eseményeket. Levonta a maga következtetéseit biztosan, engem meg fejben, és aztán gyakorlatban túl radikálisnak titulált, ezzel el is intézte a dolgot: nem számított ez után többé, mit gondolok, és mivel érvelek. Olyan ez, mint amikor Dávid Ibike azzal jön, hogy anarchisták a lázongók, és ezzel kivonja őket a diskurzusból. A túl radikális, a szélsőséges és az ehhez hasonló, ezzel rokon értelemben használt kifejezések egyenértékűek ezzel: 'olyan ember, akinek a véleménye egyáltalán nem fontos, mert olyan dolgokat gondol, amikről már rég tudjuk, hogy nem igazak'. Olyan dolgokra utalok például, hogy nincs semmi a képviseleti demokrácián, a kapitalizmuson, sőt, a neoliberális gazda[g]sági reformon túl. Ha mégis lehet valami, ami ezt követi, az a még szabadabb piac, és a még globálisabb piac. Márpedig ha valaki ezt kérdőjelezi meg, és nem csak otthoni magányában, hanem a közbeszéd részévé akarja ezt tenni, legalább a kérdésfelvetést, radikálisnak, szélsőségesnek nevezik, és innentől már nem kell és nem is fogják értelmes embernek tekinteni.

No tehát nem jött össze egy közös elemzés, egyedül meg valahogy nem vágtam neki. Mert az már egyértelmű volt, számomra, hogy a dolog alapjaiban volt elbaltázva. Mert ezzel a jótékonykodásos attitűddel, a projektekben való gondolkodással - erről részletesebb, elvileg, később - tényleg csak olyan helyzetekben lehet valamire jutni, ahol a helyzet már maga is közel áll ahhoz, hogy változzon, változtasson, és csak egy kis, valamilyen irányba való löket kell neki. Pl. olyan városrészeken, ahol beindulóban van már egy fejlesztés, akár kívülről, akár belülről jön a szándék meg az anyagi háttér, lehet olyan irányba elmozdítani egy kicsit a dolgot, hogy kevésbé legyen káros, hogy egy kicsit több legyen a zöldfelület, mint eredetileg gondolták, hogy egy pillanatra jusson eszükbe, hogy mi lenne, ha beleterveznének egy bicikliutat, ilyesmik. Ez a hely olyan volt, hogy az emberek tényleg el akartak menni, és nem véletlenül: azt gondolták, ha elköltözhetnének, az javítana a helyzetükön, holott korántsem biztos, sőt. Másrészt pedig az volt a legkisebb bajuk, hogy szemét gyűlik a szomszéd telken, ennél sokkal alapvetőbb problémákkal küzdenek nap, mint nap, mi meg odamentünk, és még örülniük is kellett nekünk, holott...

No persze, volt, aki örült nekünk, sőt, nagyon sokan voltak, jóval többen, mint akik problémáztak a dolgon. De ezzel a mentalitással, amivel hozzáállnak a dolgokhoz, nos, ez hozta létre azt a helyzetet, amit sokszor, más esetekben, mi magunk kreáltunk, szabályként: és ez a konszenzusra törekvés. Hiába a többségi akarat, ha mindenkinek van a kezében olyan eszköz, amivel a többségi akarat ellen mehet, és nem pusztán a szavak szintjén (amit a kisebbségi vélemények kifejezéséhez való jog névvel illetnek néha), hanem a gyakorlatban ellene mehet. Na, és akkor most jó a konszenzus? Vagy jó a többségi akarat érvényesítése a kisebbség felett?

Ráadásul egy olyan értékre való hivatkozás volt az eszköz (amivel megakadályozta a többségi akarat érvényesülését), ami mindenek felett állónak tűnik számomra azon a környéken: és ez a gyerekek és a család védelme. És hát igazuk is volt, mert tényleg gáz volt, amit csináltunk, nem volt átgondolt. Höhö, értelmiségi fiatalok. 'Még sosem basztatok gyereket!' Hát, valóban, még nem.

Folyt. köv.

2006. július...

Itt hiányzik néhány blogbejegyzés, mert csak angolul van. Majd lefordítom azért. Hogy a 'majd' nálam mit jelent, arról elképzelést alkothattok, ha megnézitek a feljebb lévő dátumot, és az eltelt időt... szóval nem mondhatok semmi konkrétat...

2006. július 17.

Meglepő fejlemények! Megvan az önkormányzattól az engedélyünk, még a workshop ELŐTT! Sőt, még egy levelet is írtak a vagyonkezelőnek, hogy szállítsák el a szemetet! (Hirtelen át kellett gondolnom, van-e a szemét között olyan, amire szükségünk lehet...) Ráadásul úgy tűnik, még bontott téglát, törött tetőcserepeket, és talán raklapokat, földet is kapunk!

Azt hittem, nincs semmi a szépen hangzó szlogenek mögött, vagy ha mégis, az kevesebb, mint amekkorának az egész tűnik. Kezdtem úgy érezni, gondolni, hogy mások munkája komolytalan, emiatt a saját munkámat se vettem eléggé komolyan. Ahogy máskor. De most rá kellett ébrednem, hogy néha mégis történik valami a duma mellett. Úgyhogy most ezt be is fejezem és kimegyek, megnézem a várost, amit építünk.

2006. július 16.

Mostanra tisztázódott, hogy a workshopot végülis ketten vezetjük: Jobbágy Bernadett a másik. Mostmár magától értetődik, visszatekintve az elmúlt egy hónap mindennapos szervezési munkáira - hú, úgy hangzik, mintha minden nap dolgoztunk volna... Mindegy, ma voltunk kint a terepen, megtudtam, mi a helyes kifejezést az 'üres telekre': Bombsite. Wow! Egy hely, amit lebombáztak, he? A workshop jelenlegi címe 'Társadalmiból közösségit', és ezt már nem változtathatom meg. Végülis ez ad egyfajta elméleti keretet, de a plakáton, meg más írott anyagokon ennek 100-as betűmérettel kell szerepelnie!:)

Érdekes egyébként meglehetősen tisztán látni, és olvasni néhány szereplő érdekeit, itt, a Magdolna negyedben. A városszociológiai kutatásom ezekről a helyi érdekekről szól, a helyi hatalom, a lakosság és a civil szervezetek, informális csoportok, kezdeményezések együttműködéséről. Az EASA szervezők példája is remek, kicsit lyan, mint egy civil szervezet. Vannak kommunikációs problémáik, de ez nem lehetetleníti el a komoly munkát, mert van egyfajta szabadságuk: bárki csinálhat bármit önállóan, amíg az a főbb irányelvek mentén halad.

A civil szervezetekben, informális csoportokban dolgozó aktivisták, de még a helyi, szegény lakosok is: nincs mit veszteniük. Talán valami nem jön össze, viszont nekik nincs az a stresszes életük, mint amilyet egy hivatalnok vagy egy üzletember kell, hogy éljen. Nekik - a civileknek, lakosságnak - nem kell hazudniuk, az álmaik megvalósításán dolgozhatnak, és lehetőségük van hinni abban, amit mondanak. Persze talán egy hivatalnok, vagy egy üzletember is közvetve az álmai megvalósításán fáradozik: hogy vehessen egy nyaralót, ahova kimenekülhet a városból, amit ő épített fel. Eldöntheti mindenki, melyik attitűd viszi a helyes irányba a világot.

Írtam már, hogy voltunk kint a foghíjon... beszéltem egy helyi arccal elég sokat, mit építsünk oda és mit ne; láttunk a túloldalt egy hulladékudvart, ahol elég sok használható dolog vár ránk. A lakossági fórum várhatóan jövő szombaton, július 22-án lesz, Magdolna napján. Boldog névnapot, egy parkot kapsz ajándékba, oké? A nyitóbuli augusztus 5-én, szombat délután lehet.

Nemsokára fel kell töltenem az Óv¡s manifesztó és az ideiglenes kert alapötletének angol változatát és képeket a helyről, hogy néz ki most.

Most, hogy érzem a saját programom felelősségét, gyűjtök embereket hosszabb távra, hogy rendes munkacsoportot alkossuk az Óv¡s program megvalósítására, persze bejegyzetlen csoportot. Ehhez szükség lesz szakértőkre és laikusokra: építészre, jogászra, közgazdászra stb., de aktivistákra, gerillákra is, bárki aki progresszívan egészként tud a városi folyamatokra tekinteni. A legjobb nyilván, ha építész vagy, örökségvédelmi és jogi ismeretekkel és ki tudsz nyitni egy lakatot kulcs nélkül.

2006. július 15.

A következő héten be kell fejeznem az Óv¡s program teljes szövegének fordítását és az alternatív Budapest térkép első kiadását (ami az üresen álló helyeket mutatja), hogy időben ki lehessen nyomtatni. Az összes workshop résztvevő kap ebből a fanzinból egy példányt. A másik nagy feladat, ami rám vár, az egy lakossági fórum rendezése, amely során egyrészt elmondjuk mi a lakóknak, mi is fog történni ez alatt a két hét alatt, másrészt ők elkezdhetik a véleményük bekiabálását.

A forradalom a háztartásában születik! Van már forradalom az Ön háztartásában? (Nekem van, sőt, forradalmáraim is vannak hozzá.)

A forradalom az udvarában tanul meg járni! Van már forradalom az Ön udvarában? (Nekem igen, ez az Óv¡s program.)

A forradalom a tinédzser játszmáit az utcájában vívja! Van már forradalom az Ön utcájában? (Nekünk igen, ez a GPK, a Centrum csoport, a RaGya és az összes többi illegális mozgalom.)

Még nem tudom, mikor vagy hol válik felnőtté a forradalom. Bizonyos értelemben remélem, soha.

Kifordított gettó - Társadalmiból közösségit!

Cseréljük fel egy pillanatra a szerepeket! Vegyük rá a proletariátust hogy döntéseket hozzon és terveket készítsen a saját életéről, a saját környezetéről és nézze végig ahogy az elit dolgozik, hogy kivitelezze a döntéseiket!

Ezen a nyáron az Óv¡s program a VIII. kerületi Magdolna negyedben dolgozik, ahol, azt mondják, szociális városrehabilitációs program zajlik. Egy 'L' alakú telket kaptunk, ami jelenleg szinte teljesen funkciótlan, és az is marad, ha csak nem történik valami végre. Jelenleg néhanapján egy rakás szemét kerül oda olykor, emellett a környékbeli gyerekek szoktak ott focizni.

A 2006-os EASA (Európai Építészhallgató Találkozója) témájához (köz:hely) igazodva egy közösségi helyet hozunk lére, nagyrészt innen-onnan megmaradt anyagokat használva (pl. macskakő, raklapok, elhalt fák stb.).

A telek a VIII. kerületi önkormányzat tulajdona, és úgy fest, senki nem figyel oda rá. Közhely, hogy a nagyvárosi lakosság nem alkot közösséget, csak egymás mellett élnek egy elidegenedett társadalomban. De itt, a gettóban sokaknak nincs is hova menniük - nincs munkájuk, nincs nagy nappalijuk, ahol kényelmesen szétterpeszkedhetnének, nincs pénzük se nyaralóra, se nyaralásra, de még uszodába járni se. Tehát otthon maradnak, kiabálnak a szemben lévő hajléktalanokkal, és kiállnak a gangra nézni, ahogy a gyerekek a szemét között játszanak.